vissza a filmekhez
főoldal

A bárányok hallgatnak

Az 1991-es év vitathatatlan kassza- és közönségsikere a Thomas Harris tollából vászonra adaptált A bárányok hallgatnak volt. Amellett, hogy a film költségei hamar megtérültek a mozi pénztáraknál, a következo Oscar-gálán szépen is el hódította a fontosabb kategóriák aranyszobrait, így a legjobb filmnek, a legjobb rendezonek ( Jonathan Demme ), a legjobb forgatókönyvírónak (Ted Tally), a legjobb férfi foszereplonek ( Anthony Hopkins ), valamint a legjobb noi foszereplonek ( Jodie Foster ) járó kitüntetést. A közönség és az ítészek egyaránt lelkesedtek érte, a bravúros pszicho-thriller nevét pedig mára aranyozott betukkel írják a filmtörténet nagy könyvében. A Thomas Harris által szott rendkívüli történet, a minoségi színészi munka, a remekbeszabott forgatókönyv, a bravúros rendezés mindenképp mufajának legnagyobbjává emeli ezt a nem mindennapi alkotást.
Különösen kegyetlen sorozatgyilkos ( Ted Levine ) tartja rettegésben az Egyesült Államok lakosságát. A sajtó csak Buffalo Billnek nevezi az idegent, akinek áldozatai molett fiatal lányok. Bill elobb ártalmatlanítja, majd megnyúzza, végül a vízbe dobja áldozatait. Clarice Starling ( Jodie Foster ) fiatal és ambiciózus nyomozóno, akinek fonöke, Jack Crawford ( Scott Glenn ) különösen fontos parancsot ad: a lány feladata az lenne, hogy keresse fel a már régóta rács mögött ülo, "visszavonult" pszichiátert, Dr. Hannibal Lectert ( Anthony Hopkins ), aki az Iroda nagy segítségére lehet a nyomozásban. A lány számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie legbelsobb félelmeivel.. A tapasztalt lélekbúvár Lecter mindenki meglepetésére fölfigyel a lányra, és Clarice a hosszú beszélgetések során rádöbben, hogy Lecter tanácsaiért cserébe fel kell fednie múltjának eltemetett, sötét titkait a férfi elott. Közben az ámokfutó elrabolja egy befolyásos szenátor egyetlen lányát. Az óra ketyeg...
Az idotálló klasszikus egyik nagy erénye abban rejlik, hogy képes volt feladni a vérben tocsogó snittekben rejlo lehetoségeket. A kiforduló belek, a széttrancsírozott agyvelok helyett a két fohos, Hannibal és Clarice dialógusaival éri el a kívánt borzongatást. Demme nyílegyenesen és következetesen a képünkbe vágja, hogy tulajdonképpen nincs értelme a fékevesztett brutalitás öncélú ábrázolásának -sokkal hatásosabb az, ha a nézot az hökkenti meg, ami a szereplok lelkében megy végbe. A bárányok hallgatnak védjegye tehát a szó közvetítette félelemkeltés -nézzük csak meg tízszer, hússzor, ahogy a kivételesen intelligens és agyafúrt Lecter kicsikarja Clarice-bol a múltjának nemkívánatos részleteit: kövessük a lány arcán végigfutó félelmet, és vessük egy pillantást a doktor rezzenéstelen tekintetére, majd figyelmesen hallgassuk, ahogy elegáns cinizmussal bírálja, kritizálja az alacsony sorból felemelkedett nyomozónot. A zseniális orült csontig hatoló válaszai, maró gúnya, valamint a Starlingon tükrözodo félelem sokkal inkább letaglóz, mint néhány eros idegzetueknek ajánlott mészárlás. Demme ugyanakkor megmutathatta volna azt is, milyen kegyetlenül öldököl Buffalo Bill: ehelyett a sorozatgyilkos buneseteit tulajdonképpen nem is látjuk, csak a következményeit. Sokkal inkább megrázóak azok a jelenetek, amikor Bill-t láthatjuk az áldozatával, Martin szenátor lányával társalogni: az elborult elme és a megfélemlített kislány párbeszéde bénítja, sokkolja a nézojét. Demme mindvégig háttérbe szorítja a nyers eroszak ábrázolását, és csak akkor alkalmazza, amikor azt a forgatókönyv megköveteli: ilyen volt például Hannibal Lecter szökése, de ebben a jelenetben is csupán villanásnyi ideig láthatunk vérfoltokat és sikoltozó rendoröket a vásznon. Demme ezzel a bravúros húzásával tulajdonképpen meghirdette az eroszakmentes lélektani filmek programját -ezt a '91-ben elkezdett vonulatot a 90-es évek folyamán még jó néhány alkotás vette mintául. A csavaros történetet emberközpontúvá varázsolja, hogy itt nincsenek idealizált szereplok (Hannibalon kívül): a fohosno élete sem volt egy leányálom, és annak ellenére, hogy jó képességu diák, viaskodni kényszerül sanyarú múltjával. Lecter legyezgeti is a lány hiúságát, ott ragadja meg, ahol a legjobban fáj neki: a családját, a gyökereit gúnyolja, teszi nevetségessé. De hasonlóan "tökéletlen" alkat az elmegyógyintézet ravasz igazgatója, Chilton is, vagy a gyermekéért aggódó szenátorno: mind gyarló és esendo figurák, a mu egyik szereplot sem idealizálja; ettol válik életszagúvá és hihetové az egész.
A színészi alakítások felteszik a pontot az i-re. Bár végso soron nem foszereplo, de a szálakat a cellája mögött is zseniálisan mozgató Lecter hatása a film szinte minden pillanatában érezheto, attól a perctol kezdve, ahogy Jack Crawford az irodában némi viszolygással és távolságtartással kimondja a "Dr. Hannibal Lecter" nevet. Thomas Harris író a fenomén pszichopatába olyan tulajdonságokat képzelt, amik szerencsére egyik valóban létezo sorozatgyilkosban sincsenek meg. Lecter egyszeruen túlno a modern társadalmon: démoni gonoszsága, kíméletlen rosszindulata és óriási intelligenciája kiemeli, elkülöníti világunktól. A különös gasztronómiai ízlésu doktor élvezetét leli az emberi étkekben; megaláztatásnak véli, ha emberhúst fogyaszt. Látogatóit pedig puszta szavaival üldözi el; a Lecter által szóban kifejezett megvetés már-már elviselhetetlen az átlagember számára. Az összetett figura egyszersmind befogadhatatlan a társadalom számára, tulajdonságai tökéletes gonosszá teszik. Demme zseniálisan adoptálta át celluloidra, ami Thomas Harris fejébol pattant ki; de a karaktert Anthony Hopkins utánozhatatlan játéka teszi élvezetessé. Az addig csupán hazájában ismert brit színész egy csapásra nemzetközi sztárrá vált, miután elszórakoztatta a közönséget intelligenciát sugárzó tekintetével, kifejezo játékával, és azzal, hogy orjöngés, nyáladzás, öldöklés nélkül tudott eljátszani egy valóban hátborzongató alakot. Mellette Jodie Foster nyújtotta tudása legjavát, amikor a feltörekvo, ám ártatlan fiatal nyomozólány borébe bújt. Demme pedig úgy adoptálta vászonra Harris történetét, hogy azt a saját elképzelései szerint formálta. Természetesen óriási a szerepe Ted Tally zseniális forgatókönyvének is, és nem lehet elsiklani a mindig nagyszeru Howard Shore zenéje mellett sem.
Jonathan Demme egyszeri és megismételhetetlen kórképe agresszív és egoista világunkról mára igazi klasszikussá nemesedett. Kijelölte az ösvényt számtalan utódnak, és természetesen Hollywood ki is termelt jó néhány hasonló témájú és felépítésu próbálkozást, persze szükségszeruen mindig az eredeti, a legelso a legjobb. Ez A bárányok hallgatnak esetében is érvényes. Olyan muvel van dolgunk, ami tizennégy év után is elképeszto népszeruségnek örvend. Eddig két folytatás ( Hannibal , A vörös sárkány ) lovagolta meg a mu átüto sikerét, de útban van a harmadik is, amely az életmuvész Lecter ifjúkorába enged majd betekintést.

100%

írta : Hannibal Lecter (Kritikus tömeg)